d-tales and details

chi-chis:

Courtney Love - You Know My Name

biztosan lenne legalább 20 olyan dolog, amit érdemesebb lenne kiposztolni, de én most elmondom, hogy őszintén szurkolok ennek a nőnek. 


The Halo Benders - Volume Mode 1996

tegnap előtt anyukám megtalálta a régi emlékkönyvét, ami kis fotókkal illusztrálta a fontosabb társas pillanatokat az életéből, ilyen cuki vonalzóval húzott filctollvonalakkal díszítve, majd megzabáltam. tök elirigyeltem tőle a fotóragasztgatást, aztán meg elkezdtem kicsit keseregni, hogy basszus én nem is tudnék mit ragasztani egy ilyenbe olyan 2005-től, mert nem hívunk már elő fotókat, meg nem is nyomtatok, amióta egyszer bevittem egy darab fekete-fehér képet 9x13-asban printelésre és totál hülyén nézett rám a laboros csávó. pedig fontos kép! na mindegy.
és ebben az emlékkönyvben benne vannak a HÓDOLÓK is ám!!!! pontosan négy férfiú igazolvány-, és bulifotója - egyik sem az apám - ellátva gondosan névvel, szívecske nincs mellette, ez olyan tökre anyukámos dolog, tényleg. ahogy nézegettem itt a fater jelölteket azért csak előkúszott belőlem a zöld szemű szörnyeteg, hogy oké, hogy van itt széphajú szőke lovag, de mégis csak az ÉN APÁM a leghelyesebb legény, hiába van a képek alapján majdnem kifogástalan ízlése az anyámnak. de amúgy komolyan! nem elfogultságból mondom, de egy kvázi jean paul belmondot tényleg nem tudom ki az a szerencsétlen, aki vissza tudott volna utasítani. úgyhogy este neki is álltam előkotorni az édesapám régi igazolványképeit. nem kellett messzire nyúlni, az ágyam mellett van egy köteg kép, ha esetleg szükségem lenne látni őt, és határozottan tudom mondani, hogy, ha én is akkor vagyok 17 amikor ő és a körülmények is kedvezőek biztosan halálos szerelmes leszek belé!!!!! van valami varázslat a határozott de kicsit szomorú tekintetű fiúkban. gondolom nem meglepő mindez, meg amúgy is azt mondják, hogy a lányok mindannyian kicsit szerelmesek az apukájukba!
ami viszont nagyon-nagyon fura érzés volt, de már régebben is megtörtént, hogy ezután másnap utaztam hazafelé busszal és megkérdeztem egy idősebb, pocakos és szakállas urat, hogy szabad-e mellette a hely, mire mélyen belenézett a szemembe és mutatta az ujjával, hogy ezt a helyet épp nekem foglalta! eleve az megdöbbentő volt, hogy ilyen erős szemkontaktust tartott, de HOGY EZT PONT OLYAN GESZTUSSAL CSINÁLTA, mintha csak az apukám tette volna, az meg igazán már semmit nem jelent, hogy hasonlóan is nézett ki, mint ő idősebb korában. és én mosolyogtam magamban, és már nagyon azon voltam, hogy nem szoktam én beszélgetni buszon, de valamit kérdezek még tőle, amikor megütött a fémesztergályos műhelyekben dolgozók sajátos gépzsír és munkásember illata, ami hát az én fateromnak is jellemzője volt munka után. ezzel én igazán nem tudtam már mit kezdeni, túl sok olyan részlet volt, szóval lassan betettem a fülhallgatót a fülembe, szólt többek között ez a fenti dal és csak annyit éreztem, hogy nem akarom fecsegéssel megszorítani ezt a  félórát, amíg itt ülök az apám részleteiből összeálló utastársam mellett, és csak figyeltem és hagytam magam az örökkévalóságnak. 


azt nem is mondtam,

hogy pár hete üzent egy létező zenekar, hogy szeretné az egyik wannabe zenekarnevünket felhasználni. erre ma ír egy másik csákó, aki nem tudja pontosan eldönteni, hogy a kiadónk vicc-e vagy sem, hogy menjünk el este a koncertjét megnézni, hátha lesz még ebből valami.

szerintetek diktafont vigyek? :DDDDDDDDDDDDD